A kaputorony emeleti helyiségeibe ma a Sennyei-bástya felől lehet bejutni, ahonnan egy reneszánsz ízlésű ablak és néhány lőrés nyílik a felvezető útra. A Sennyei-bástya Giulio Turco alaprajzán nem szerepel, és valószínű, hogy a XVII. században épült. Elsőrendű feladata a külső kaputorony és a vár bejáratának védelme. Belsejében védőfolyosón közlekedtek.

A külső kaputoronytól falszoros vezet az öregtoronyhoz és az ezt körülvevő Nagy-bástyához. A falszoros délről pártázatos fal, északról a palota magas fala védte. A pártázatos várfal belső oldalán ma is látható a védőfolyosót tartó egykori gerendák nyílásai és a fal alsó részén néhány lőrés.
Az öregtorony alatt a falszoros bal oldalán kettős nyílású belső kaputorony és előtte a farkasverem látható, amellyel szemben egy kisebb bástya ugrik ki a déli várfalból. A Nagy-bástya sarkát erősítő támpillér mögött egy ráccsal lezárt ajtónyílás van.
A farkasverem felett két híd biztosította a bejárást, az egyik a 3 m széles lovas kapuhoz, a másik az alig 1 m széles gyalogkapuhoz vezetett. A felvonóhíd kőperselyei még megvannak. A farkasverem mintegy 4 m széles és mély, hosszúsága pedig kb. 8 m.
A lovas kapun keresztül a kapuközbe jutunk, ahonnan a darabontok szobája nyílt. A kapuköz a tekintélyes épület- és falmaradványokkal övezett várudvarba vezet. Innen jobbra a fellegvár emelkedik a magasba, mely a vár legrégibb, a XIII. században épült része. A várudvart délről lezáró falban egy elfalazott félköríves bejárat látható, amely a vár legkorábbi kapuja, fölötte az 1959-ben megtalált címer, Vetési Albert püspök (1458-1468) címerének helyével.
A fellegvárba a belső kaputorony melletti keskeny kapun és folyosón jutunk. A folyosó keleti oldalán nyílt a kápolna, mellyel szemben egy dongaboltozatos helyiség ajtaja látható. A kápolnát 1498-ban Vitéz János püspök építette, feltárt maradványai XVII. századi átépítésről tanúskodnak. Az öregtoronyhoz felvezető folyosó végén kis kapu nyílik a fellegvár északi udvarába. Az öregtorony északkeleti sarka mellett, egy szűk falszoros keleti falában homokkőből és téglából rakott kút kávája látható.

Az öregtorony földszinti, dongaboltozatos termébe a keleti falszoroson keresztül lehet bejutni. Balra, a vár felé eső töltésben az 1961-ben helyreállított XVI. századi ágyúállást találjuk. A déli udvar nyugati felét már előzőleg beépítették és az itt épült ház bejárata, ablaka a déli várudvarra nyílt. Az alapjaiban XIII. századi öregtorony falai csaknem teljes magasságukban állnak. A fal vastagsága a földszinten –a déli oldalt kivéve – a 3 métert is eléri. A bejárattal szembeni boltozott ágyúállást a XVI. században, a Nagy-bástya megépítésekor alakították ki. Az öregtorony földszintjéről feljárás csak a fellegvár nyugati oldalán, a csigalépcső építményénél levő emeletre vezető lépcsőn lehetett.
A belső kaputorony udvar felé eső bejárati nyílásánál lépcsőépítmény vezet a palota emeletére, melyet a XVII. században építettek az egykori palotához. A földszinti szobából lépcsőfeljáraton lehet a darabontok szobája felett kialakított szintre jutni. A palota déli helyiségsorába egy ajtónyíláson keresztül vezet az út. Itt a Hosszú-pincének nevezett részen keresztül a kis-pincébe, majd a Nagy-pincébe érünk. A Hosszú-pince egészen a Magas-toronyig ér. A Magas-torony előterének északi oldalán lépcső vezet fel a nyugati töltés fölötti védőfolyosóra.
A nyugati töltéshez csatlakozó északi töltésben egy torony földszinti részét, emeleti falait és egy ágyúállás maradványait tárták fel. Az északi és keleti töltés csatlakozási pontjánál találjuk a XVI. század közepén épített és a Köves-bástyába vezető folyosókat. A bástya nevét Köves András püspöktől kapta, aki várnagyával, Ormányi Józsával a XVI. században építkezett a várban. A bástyát 1554-ben építették, eredetileg kétszintes volt, felső emeletét csak később építették rá, sátortetővel fedték be.

A várudvar északkeleti sarkában vízgyűjtő medencét tártak fel, amely fölött egy kis épület állt.. Falainak maradványai még láthatók, és feltehetően tetejét fazsindely takarta le.
A külső pártázatos, lőréses várfalak mögött különböző rendeltetésű helyiségek sora húzódik, több ágyúállással és egy boltozott kis helyiséggel, melynek külső fala maga a várfal. Az ágyúállás és a kisebb építmény előtti részben lehetett az istálló, felette az emeleten lakóhelyiségek helyezkedtek el. Az istálló utáni helyiséget később alakították ki az ágyúterem előterévé. Ezt és a szomszédos helyiséget a fűtőfolyosóról gyújtották be, az udvar felé eső következő szoba konyhájával együtt. Itt található a konyha és mellette a sütőház maradványa. A keleti szárny készült el legkésőbb, utána jelentősebb bővítésekre már nem került sor.
A vár alatt, a Várhegy északnyugati lejtőjén található az ún. Tarisznyavár , amely soha nem volt önálló erődítmény, hanem a városkaput védő torony romja. 1958-ban az Országos Műemléki Felügyelőség erősítette meg.
Sümeg és vidéke már az őskorban is lakott hely volt, később római provincia lett.
A várostól nyugatra a Marcal-völgy egyik részén római települést és egy négyzetes alaprajzú castrumot, valamint egy háromhajós ókeresztény bazilika maradványait tárták fel.
A honfoglalás során a Lád nemzetség szállásterülete volt. E nemzetség utolsó tagja, Bulcsú 955-ben Augsburgnál csatát vesztve meghalt, így birtoka Árpád fejedelmi nemzetségéé lett. I. István király 1000 körül, mint királyi birtokot adományozta a veszprémi püspöknek.

A hagyomány szerint már Koppány vezér idejében egy várszerű erődítmény állt itt, ahol a templárius lovagok megtelepedtek, és a Várhegy déli oldalán 1210 körül megvetették a mai vár alapjait. Mások szerint a tatárjárás után, 1260-70 körül a Kaplony nembeli Zlandus veszprémi püspök építette meg a vár magvát, megint mások szerint feltehetően a Balogh nemzetségből származó Széchy II. Pál püspök idejében, 1263-75 között került sor annak felépítésére.
Első említése 1292-ben történt, amikor a várat Miklós nádor foglalta el Martell Károly részére. Ezután III. Endre király visszaadta a veszprémi püspöknek. Első várnagyát 1318-ból ismerjük, Bedur ispán fiát Pétert, aki a veszprémi káptalan előtt Omode fia Páltól 20 márkáért megvette a Veszprémváralján levő birtokrészt.
A községről 1340-ben olvasunk, amikor már temploma is van, ahol Gergely a pap.
Amikor a veszprémi püspök III. Emdrétől a várat megvette, akkor inkább még csak egy megerősített lakótorony lehetett. A XV. század közepén Unyomi Miklós várnagysága idején és irányításával kezdődött meg a vár kiépítése. Ebben az időben építették meg a külső és belső kaputornyokat, a kettő közötti pártázatos várfalat, és ekkor került Vetési Albert püspök címerköve is a korai vár kapuja fölé. Elkészült a kapu mögötti falszorosban a gótikus kápolna, az alsó vár feletti sziklaperemen pedig az emeletes palota. Az építkezést a XV. század végén Vitéz János püspök folytatta a kápolna építésével.
A vár első ostroma 1440-ben volt, amikor az Ulászlót támogató Rozgonyi Simon veszprémi püspök birtokában álló Sümeg vára sikeresen ellenállt az Albert király özvegyének, Erzsébetnek a pártján álló Szécsi-Kanizsai-Garai-Czillei-liga támadásának. Ekkor Unyomi Miklós volt sümegi várnagy.

Ulászló egy 1442-ben kelt oklevelében van arról szó, hogy a támadók a várat az 1440-es ostrom során körülsáncolták. Ebből a várat legújabban feltárók arra következtetnek, hogy a sáncolás az akkor még nagyrészt beépítetlen várhegy fennsíkjára néző fellegvári oldalon történt. Talán éppen ennek a támadásnak a tapasztalatai vezettek arra, hogy Unyomi Miklós várnagysága idején, 1471-ig a várhegy egész fennsíkját védőfallal vegyék körül.
Mátyás király halála után Habsburg Miksa serege szállta meg a Dunántúlt, és ekkor Vitéz János püspök Sümeg várát is átadta neki, de Kinizsi Pál 1491-ben Nagyvázsonnyal együtt visszafoglalt.
A vár első, eddig ismert összeírása 1524-ből való, amely pontosan leírt a vártartomány gazdasági és birtokviszonyait, a vár őrsége és felszerelésére vonatkozó adatokat. Ekkor a vár őrsége egy várnagyból, egy alvárnagyból, négy fegyveres őrből, hét kapu őrzőből, egy pékből és egy kertészből állt. Hadifelszerelése 4 ágyú, 27 szakállas puska, fél hordó puskapor, lándzsák és nyilak voltak. A csekély őrség és felszerelés azt mutatja, hogy ekkor még inkább csak gazdasági központ, mintsem fontos vár lehetett. Ebben az évben nevezte ki Váradi püspök devecseri Csoron Andrást sümegi várnagynak, aki tovább erősítette a várat, megépítve az északi falat és annak támpilléreit. Amikor 1528-ban Kecseti Márton lett a veszprémi püspök, visszakövetelte a püspökség tulajdonát, a sümegi várat. Csoron azonban csak abban az esetben volt hajlandó ezt megtenni, ha a vár megerősítésére költött többezer aranyát visszakapja. Maga Ferdinánd király is felszólította a várnagyot a vár átadására, amely végül is 1537. április 13-án történt meg, de Csoron követelése fejében elvitte a vár felszereléseit, fegyverzetét és az élelmiszert.
Amikor a török 1543-ban elfoglalta Székesfehérvárt, és ezzel terjeszkedése a Balaton vidékét is elérte, a veszprémi székesegyház kincseit a sümegi várban helyezték el. Kecseti azonban az összes kincssekkel Pozsonyba menekült, és néhány év múlva áttért a protestáns hitre.

Sümeg várát a török először 1544-ben foglalta el, de az rövid idő múlva felszabadult. Veszprém várának elfoglalásától, 1552-től, mintegy kétszáz éven át Sümeg volt a püspökség székhelye, ezért Köves András püspök megkezdte az ostrom során megsérült vár felépítését. A vár északi oldalán belsű falakat emeltek, és az északi fal védelmére megépítették a Köves-bástyát. Elkészültek az északi és keleti várfal mögötti ágyúállások, a palota és a fellegár erősítése. Nyolc évig tartó építkezés után 1562-ben villámcsapás okozta tűzvész pusztította el a vár tetőszerkezeteit, melyek kijavítására 200 forintot utalt ki Miksa főherceg. 1569-ben Giulio Turco olasz hadmérnök Sümeg váráról is készített felmérést, amely pontosan mutatja a vár akkori állapotát.
A tizenöt éves háború során 1605-ben Bocskai István vezére Németi Gergely 2000 hajdúval, valamint török-tatár csapatokkal kelt át a Dunán és megszállta a Marcal vidékét is. Itt keresték fel Hagymási Kristóf és ifj. Nádasdy Tamás, aki embereikkel együtt nem szívesen szolgálták a Habsburg-párti Újlaki püspököt. Hagymási emberei csellel bejutottak a vártba, a püspököt ,,agyonverték és a fejét a várfokon kitették, szolgáit Hagymási hűségére esköttették, és mindjárt urukért küldenek, hogy sietséggel eljönne a várat magának foglalni”. Közben Németi megérkezett, az elfoglalt várba saját űrségét helyezte el, majd továbbvonult. Batthyány Ferenc azonban még ebben az évben császári csapatokkal a várat visszafoglalta, majd 1608-ban Ergelics Ferenc püspöknek átadta.
Bethlen Gábor hadai előtt 1620-ban Sümeg vár védűi is megnyitották a kapukat.
A XVII. század közepén Széchenyi György püspöksége alatt újabb építkezések történtek a várban és a városban. Kiépítették a palotát és további egy emelettel megemelték a Köves-bástyát. A várost fallal vették körül, melynek öt saroktornya volt, díszes kapukkal. Ekkor épült meg a Tarisznyavár is.

A vár helyreállítására Sennyei István püspök nevéhez fűződik, aki felépítette a kaputoronynál levű és róla elnevezett Sennyei-bástyát. A város is hamar felépült. És az 1660-as évek második felében már ismét itt tartották meg a megyegyűléseket.
II. Rákóczi Ferenc szabadságharca során Vak Bottyán vezéreinek, Balogh Ádámnak és Sándor Lászlónak önként hódolt meg a vár őrsége, amely a dunántúli kurucok fontos utánpótlási helye lett. Heister tábornok foglalta vissza 1709-ben császári csapatokkal. A várat 1713-ban hadgyakorlat ürügyén felgyújtották és használhatatlanná tették. Ettől kezdve a tető nélküli falak pusztulásnak indultak.
A vár régészeti feltárása Kozák Károly régész, helyreállítása Koppány Tibor építész vezetésével 1957-64 között történt meg az OMF költségére, ekkor tisztázták alaprajzi elrendezését, építési korszakait.

forrás:  sumegvar.hu